A téli depresszió leküzdése néha nagy kihívást jelent számunkra. Ebben az időszakban ugyanannyi okunk lenne vidámnak és élettel telinek lenni, mint nyáron, ez valahogy ilyenkor mégsem olyan egyszerű. Hiába várjuk az ünnepeket – amiből nincs hiány a télen –, akárhogy is próbálkozunk, nehezen tudjuk huzamosabb időre tartani a boldogság-szintet. Sőt, gyakran nem csak levertek vagyunk, de úgy érezzük, a motivációnk elment nyaralni! Az édességet jobban kívánjuk, mint az év többi részében. Hátráltat bennünket a korai sötétedés: több időt töltünk bezárva, napközben a sápadt napfény erőtlen. Sokan lelassulunk, bezárkózunk.
Aki szerint ez mind csak kitaláció, annak érdemes utánanéznie a téli depresszió témájának. Igen, biztos van valami igazság abban, hogy ilyenkor páran rájátszanak erre, és indokként hozzák fel a téli kimerültséget, amikor nagyobb erőfeszítést igénylő feladatuk lenne. Azonban általában mindez nem csak vaklárma; tudományos magyarázat is alátámasztja, hogy a téli depresszió valóban létezik. Lényegében a különböző hormonok okozzák. A napfény hiánya miatt megnövekszik a melatonin mennyisége, mely az alvást segíti elő, így napközben is álmosnak érezzük magunkat a hidegebb hónapokban. Illetve a szerotonin-szint lecsökken testünkben, ami a „boldogságért felelős” hormon.
1. Az első dolog talán a
legnehezebb a téli depresszió leküzdésében: vegyük rá magunkat a mozgásra. Lehet kirándulni a téli
erdőben, a látvány garantáltan lenyűgözi az embert és gyönyörű fotókat is
készíthetünk.
Egy rövid séta is megteszi a hatását, ha úgy érezzük, nincs kedvünk, vagy időnk
a túrázáshoz. Azok, akik ki nem állhatják a hideget, beltéri mozgásformát is
választhatnak. Bár a friss levegő és a természet közelsége bizonyítottan
hatékonyabban működik a rosszkedv leküzdésében. Ugyanakkor már az is sokat
segít, ha csak otthon, a nappaliban tornázunk 15-20 percig. Rengeteg videó
közül válogathatunk az interneten, amelyek segítenek nem nyűgként tekinteni a
testmozgásra.
Ha ezek közül egyikhez sincs kedvünk, vegyünk bérletet a hozzánk legközelebb
eső edzőterembe, keressünk egy érdekes csoportos edzést. A fix időpontok
arra késztetnek bennünket, hogy elmenjünk minél több alkalommal (és ugye
fizettünk is értük, tehát vétek lenne nem elmenni). A kevesebb mozgást, de
hajlékonyságot és erőt igénylő jógától kezdve a kardión át a katonai stílusú
edzésekig megannyi mozgásforma közül csemegézhetünk.
2. A megfelelő
táplálkozásról sem szabad megfeledkeznünk, hisz a testünk számára a
vitamindús ételek számítanak az energiát adó üzemanyagnak. Sajnos az ünnepi
időszakban nem a legegyszerűbb egészségesen étkezni, de egy kis akaraterő és
tudatos vásárlás sokat segít. A karácsonyi menüt összeállíthatjuk úgy, hogy
kevésbé zsíros, fűszeres ételeket tartalmazzon. Az ünnep alkalmával egy-két
ínyencséggel is meglephetjük magunkat. Receptekben bővelkedik az internet, így
olyan ételeket tudunk készíteni az ünnepekkor is, ami a család minden tagjának
ízlik a felesleges kalóriák nélkül. Nassoláshoz pedig fogyasszunk gyümölcsöket!
Az alma, banán, mandarin, aszalt gyümölcsök, dió önmagában és kombinálva is
kitűnő hangulatjavító táplálék.
3. Igaz, hogy ilyenkor
nehezünkre esik kimozdulni otthonról és csak akkor hagyjuk el a meleg szobát,
ha valami feltétlen fontos dolgunk van, mégse legyünk restek rokonainkat és
a barátainkat felkeresni, egy jó kis téli programmal
tartalmasabbá tehetjük a szabadidőnket. Mehetünk jégkorcsolyázni, beülhetünk
egy kávézóba beszélgetni. Hétvégén szervezhetünk akár egy nagyobb kaliberű
partit is, ahova meghívhatunk mindenkit, aki fontos számunkra. A téli depresszió köddé válik ezekben az órákban!
4. A meleg, illatos fürdő kifejezetten hangulatjavító hatású. Tegyünk néhány csepp illóolajat a fürdővízbe, esetleg tejet vagy gyógynövény-főzetet. A természetes alapanyagok bőrbarát termékek, ne fosszuk meg magunkat az élménytől! A kézműves szappanok mindennapos tisztálkodásra alkalmasak, bőséges választékból kiválaszthatod az aktuális hangulatodnak megfelelőt. Használhatunk fürdőbombát is, hogy a kedélyállapotunkat javítsuk. A levendula, rózsa, menta, citromfű, narancs frissítően, mégis nyugtatóan hatnak a szervezetünkre. Kedvenc zenéd hallgatása közben megfeledkezel mindenféle nyomasztó gondolattól, feltöltődsz testileg-lelkileg.
Töltsük
vidáman a zord tél minden napját!